Back to top

Dr. Kiss László

Date
Széchenyi-díjas fizikus, csillagász

A Csevej Immánuel 96. vendége Dr. Kiss László Széchenyi-díjas fizikus, csillagász, az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontjának főigazgatója volt. A kutatóprofesszor – ki azon kevés magyarok egyike, akiről egy kisbolygót is elneveztek – hét éven át Ausztráliában végzett kutatómunkát, ahol elsődlegesen a vörös óriáscsillagok és a csillagpulzáció vizsgálatára koncentrált, olyan nemzetközi szaktekintélyekkel összedolgozva, mint például Tim Bedding. Az est bár rendhagyónak tűnhetett, – hisz a műsor vendégei főként a "kulturális térből" érkeznek – Immánuel Uránia múzsát emlegetve elmondta, hogy egy olyan utazásra invitálja a közönséget, mely az emberiség nagy kérdéseit feszegetve, bizony ezer szállal kapcsolódik a kultúránkhoz. A műsor ezen hatalmas érdeklődéssel kísért alkalmával tért vissza a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtárba, ami korábban közel tíz éven át adott otthont az estsorozatnak.

Az univerzum szépségében meg lehet látni az akaratot is…