Back to top

Böjte Csaba

Date
Magyar Örökség-díjas ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója

A Csevej Immánuel 49. vendége Böjte Csaba Magyar Örökség-díjas ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója volt. Munkásságát nemcsak a Kárpát-medencében, hanem egész Európában, sőt világszerte elismerik. Az általa létrehozott szervezet jelenleg is több ezer sanyarú körülmények között sokszor az éhhalál szélén tengődő gyermekről gondoskodik. A Nobel-békedíjra is javasolt szerzetest (aki a műsorvezetővel korábban más szervezetben is dolgozott már együtt), több mint 500 ember várta a helyszínen. Az esemény – mely közösen elmondott imádsággal és könyvdedikálással zárult – a Fedél Nélkül címlapján is szerepelt két hónapon keresztül.

Megfogalmazásomban az élet értelme; alkotni, átadni és hátralépni.