Back to top

MC Brigitte

Date
ENSZ-díjas buddhista szerzetesnő

A Csevej Immánuel 93. vendége MC Brigitte ENSZ-díjas buddhista szerzetesnő volt. Az Osztrák származású születési nevén Brigitte Schrottenbacher a nyolcvanas évek végén került Thaiföldre, s ez az út megváltoztatta az egész élete. Hosszú éveken át tanult mestereitől, mígnem Ő maga is Ajarná (tanítóvá) vált. A Buddhizmusra elsősorban nem vallásként, hanem életfilozófiaként tekint, s tanításának egyik fontos hirdetése a megtapasztalás fontossága, illetve a saját igazság megtalálása. Miután Ő maga is mesterré vált, Vipassana és más meditációs technikákat kezdett tanítani először a Wat Prayong Gittivanaram Nemzetközi Meditációs Központban majd később már az egész világon. Számos jótékony megmozdulása mellett több mint 100 apácát is támogat havi szinten. Nemzetközileg is elismert, de Thaiföldön is megbecsült, 2009-ben Ő Királyi Fensége Chulabhorn hercegnő a "Béketeremtő és az emberiségnek tett érdemi tetteiért" tűntette ki. Immánuellel néhány évvel ezelőtt ismerkedtek össze, s 2015-ben meghívta Őt egy thaiföldi elvonulásra, s azóta terveznek egy magyarországi találkozást és meditációt is, mely most végre megvalósulhatott a Zalaszántói Béke Sztúpánál, melyen – a műsor keretein belül – több érdeklődőnek is lehetősége volt részt venni.

A Kellár F. János Immánuel által készített MC Brigitte interjú írásos részlete IDE KATTINTVA olvasható el.

Mindenki eredendően jó!